Caramel mégsem zsűrizik a Megasztár 6-ban! —
Az egykori megasztáros már elvállalta a TV2 felkérését, ám mégis kihagyták a zsűriből.
Caramel már decemberben, első önálló nagykoncertjén elbüszkélkedett közönségének azzal, hogy az új Megasztár szériában felkérték a zsűri szerepére. Egyes hírek szerint az énekes nem mondott azonnal igent, gondolkodási időt kért. Mára viszont Mester Tamás, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Falusi Mariann személyében teljessé vált a zsűri, melynek munkájában sokak meglepetésére Caramel mégsem vesz részt.
A Bors úgy tudja, maga az énekes mondta vissza a szereplést az Eurovíziós Dalfesztiválra való felkészülésére hivatkozva, hiszen bekerült a hazai válogatón a legjobb húsz közé. Caramel számára sokkal fontosabb, hogy énekesként bizonyítson, minthogy zsűrizze a leendő megasztárokat, ezért inkább visszamondta a zsűrizési lehetőséget.
Caramel a világ meghódítására készül
A TV2 szóvivője, Koltay Tamás elmondta, a csatorna és az énekes közt nincs semmiféle feszültség emiatt, hiszen Caramellel nem írtak alá szerződést, csupán próbafelvételeket készítettek vele éppúgy, mint számos más jelölttel. Ha a zsűrizésben nem is, de más módon Caramelnek jut szerep az új Megasztárban, hogy pontosan mi, az még titok.
Caramelnek élete legfontosabb küldetése
Categorised as: Megasztár Hírek
